Judy aggódik:  "Nem szeretnék elnémulni"

Imádja a közönség - imádja a közönséget. Ez az egyszerű kölcsönhatás az egyik (nyílt) titka a Groovehouse tizenkét éve tartó sikerének. A karcos hangú énekesnő Lakatos Leventének, a Barbibébi című bestseller regény írójának adott interjújában az elmúlt esztendőkről, illetve a tervezett jövőről mesélt.

<a href="http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=43562&nah=!ie" target="_blank" title="Hirdetés"><img border="0" src="http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=43562&nah=!ie" alt="Kattintson a hirdetésre!" /></a> – Idén 12 éves a Groovehouse. Hogy értékeled az elmúlt esztendőket? – Sosem panaszkodom, hiszen, mindent elértünk, amit Magyarországon egy csapat elérhet: az összes díjat, elismerést, és ami még fontosabb, a közönség szeretetét! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden tökéletes volt, és nem akadtak nehéz pillanatok, de így helyes, hiszen 12 év nagyon hosszú idő.   – Mi újság az új Groovehouse klippel, az Adj vissza mindent cíművel? A Facebook szerint már júliusban leforgattátok. Mintha kicsit eltűntetek volna... – Nehéz kérdés, nehéz válasz. Néhány hét, és meglátjátok... azaz megtudjátok!
– Kijött az Ultrapop első klipje. Szandy a VIVA Interaktívban adott interjújában szinte minden mondatába belefoglalta Zsolti nevét. Te hogy veszed ki a részed a munkából? Vagy ez abszolút Zsolti projektje? – Az a produkció valóban Zsolti nevéhez fűződik, de én nem vettem részt a munkálatokban. Tizenkét évig kizárólag a Groovehouse-zal foglalkozom, hiszen mi abból élünk, az a saját gyerekünk. Nem érdekelnek más projektek.
– Te nem gondolkoztál fiatal tehetség felkarolásán? Esetleg énektanításon? – Nem tanítok senkit, szerintem ezeket végezzék el a szakemberek. Attól, hogy akit jó előadóművésznek, vagy énekesnek tartanak, egyáltalán nem biztos, hogy tanárnak is megfelel. Ez egy másik szakma. Ráadásul a mai világban - még ekkora népszerűséggel is - nagy felelősség, és hatalmas teher egy másik produkciót a nyakunkba venni. Hiszen még az is nehéz, hogy magunkat a csúcson tartsuk. Én legalábbis így gondolom. Mivel én képviselem Groovehouse-t a média felé, és a zenekar munkájában is 100%-osan részt veszek, ezért az én időmbe mindez bele se férne. Zsoltinak több ideje marad, valószínű ezért tud másokkal is foglalkozni!
– Mostanában egyre több, Groovehouse előtti szólódalodat pakolják fel a YouTube-ra a rajongók. És azt kell mondjam, szuperek. Mi történt azzal az anyaggal? Nem szedtek belőle elő? Hiszen a"Hol vagy nagy szerelem" is saját dalod volt. – Tényleg sokat felraknak? Őszinte vagyok, nem szoktam nézegetni a videómegosztókat. Sok előadó keresgél az interneten a saját nevére, de én nem vagyok ilyen. Egyébként számomra nagyon sokat jelentett akkor, az az album. Szerettem. Még akkor is, ha nem produkált hatalmas eladást, háromezer példány ment el belőle, ami meglehetősen kevésnek számított a sok tízezres korongok között! Viszont én imádtam... azaz a mai napig imádom, és örülök, ha még nem merült feledésbe... A Hol vagy nagy szerelem című dal csak azért került fel az első lemezünkre, mert hiányos volt az anyaguk, így jött az ötlet, hogy dolgozzunk fel engem. (nevet)
– Szólóban kezdted, majd Zsoltiékhoz csatlakozva együttes alapítottatok. Ez elég ritka, az énekesnők általában díváknak képzelik magukat, és derogál együttesben dolgozni. Mi az oka a beolvadásodnak? Esetleg úgy érezted, hogy nem vagy elég egyedül?

– Szerettem szólistaként énekelni, és egy cseppet sem volt egyszerű feladni a függetlenségemet. De nem hiszem, hogy ez dívaság kérdése, vagy sem. Az ember könnyebben tud önmagával kompromisszumokra jutni. Az együttesre egyébként Zsoltiék beszéltek rá, és meglehetősen sok energiájukba került, mire igent mondtam. Nagyon féltem a csapat munkától. De nyilván így lesz akkor is, ha esetleg egyszer fordítva, csapatból szólóba kellene lépnem. Nehezen váltok az életemben, viszont ha egyszer elhatározok valamit, akkor azt a végsőkig viszem! Pontosan így álltam a GH-hoz is, és szerencsére nem vallottam kudarcot, magammal szemben.

 

– Az imént mondtad, hogy szerettél szólóban dolgozni. Valamiért úgy érzem, hogy vágysz is rá. Nem gondolkoztál új, önálló anyagon? Hiszen a Groovehouse-t is többnyire hozzád kötik, egy kis kiruccanás a rajongóknak sem fájna.

– Természetesen gondolkodtam... Mivel én vagyok a közvetlenebb, és valamiért az érdekesebb a sajtó számára - és talán az embereknek is -, ezért nyilván hozzám kötik az együttest. Valamint az én hangomat többet hallották, Zsoltiét csak elvétve. De én ezért csak hálát adok a sorsnak, mert bár egy duett formáció voltunk, mégis nagy teret kaptam. Talán ezért is voltam megjegyezhetőbb az emberek számára.


– Említetted a sajtót. Mit gondolsz, mennyire befolyásolta a sikereteket az ominózus baleset? Szörnyű, hogy ezt kell mondjam, de bármennyire tragikus, a újsághírek elősegítették a munkátokat. Iszonyatosan nagy áldozat ez a karrierét. – Akkoriban ezt megélni szörnyűbb volt. Pont nem érdekelt minket a sajtó. Sosem gondolkodtunk azon, hogy balesetet meglovagolva tegyünk magunkat népszerűbbé... A sajtó kreált szenzációt belőle, sőt, a mai napig téma. A kérdésedre válaszolva, igen, hozzá tartozik a népszerűségünkhöz ez a tragédia, hiszen azok is mi vagyunk, és sajnos mindig is az életünk része marad. Az embereket foglalkoztatta a sorsunk, az, hogy mi lesz velünk, és ez a „sajnálattól” még közelebb kerültek hozzánk. Mivel az élet nem csupa csillogás, hanem gyakran tragédiák sora, ezért a közönség talán jobban is tudott azonosulni velünk. De ez szerintem nem feltétlenül probléma, hiszen így vagy úgy, de eljutott hozzájuk a zenénk – és ez a lényeg. Végül szépen-lassan a zenénk, és a szövegeink meghatározóbbak lettek számukra, mint a műtéteim soron követése. Az pedig, hogy a napig szeretnek minket, garancia, hogy nem kizárólag a balesetünk, illetve a sajnálatuk tartja őket mellettünk!

– Mennyire visel meg a magánéleted körüli felhajtás. A lapok szerint a válásod, a férjed megcsalása, az új kapcsolatod és körülötted lebegő pletykák töltötték ki mindennapjaidat. Van akinek a stressz a hangjára megy... – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én törhetetlen, és sebezhetetlen vagyok. Sőt, kifejezetten lelkizős típusnak tartom magam, e mellé pedig társul a hatalmas igazságérzetem. Sok időbe telt, mire rájöttem, nem feltétlenül kell mindenkinek az igazamat bizonygatnom. Aki ismer, és szeret, hisz nekem. A kételkedőnek pedig majd az idő bizonyít. Nem megyek már bele vitákba, vagy veszekedésekbe! Az ember agresszív, erőszakos tukmálással sosem jut messzire. Az azonban tény, hogy nem vagyok UFO, megviseltek a körülöttem zajló események, ám rengeteget tanultam belőlük. Például, ha valaki árt nekem, nem hibáztatom. Inkább azt nézem, hogy én mit csináltam rosszul. Miért sétáltam bele a csapdába? Csak így tudok tanulni. Ez azért is fontos, mert így azonnal megoldást találok a problémára, ha a másik felet okolnám, csak pörgetném magamat a semmin. A nyugodt, kiegyensúlyozott élet nekem ma már mindennél fontosabb, azért is, mert a stressz sajnos nekem is sokszor rámegy a torkomra. Nem szeretnék elnémulni. (nevet)

Judy az interjú végén magához vette a kezdeményezést és kérdezett: A Barbibébi című könyvedet olvasva felmerült benne a kérdés: valós személyekről mintázta a magyar sztárszereplőket, vagy pusztán az elméd szülöttjei?
Elkerülhetetlen, hogy bizonyos karakterek hatással legyenek rám, ráadásul szerencsém van, mert érdekes emberek vesznek körül. Olyanok – beleértve téged is -, akik izgatják az emberek fantáziáját. Szóval egy-egy izgalmas karakter alapjaihoz elég körbenéznem a környezetemben, máris találok megfelelő inspiráló erőt. Viszont annyira átalakítom, feljavítom, vagy éppen lerontom a karaktert, hogy felismerhetetlenekké válnak.